Megint eltűntem majdnem egy hétre a civilizáció adta kényelemből: ezúttal a Lappföldet, Európa egyik legérintetlenebb tájegységét fedeztük fel pár haverral. A neve Királyok útja, bővebb infó
itt. A neve semmilyen királyhoz nem köthető, csupán svéd turisztikai marketing fogás még a 19. századból. A teljes út hossza 440 km, ebből mi valamivel több mint 100 km-t teljesítettünk, ami tekintve a felkészültségünket és az időjárást én azt mondom kielégítő volt. Túrasíkkel mentünk végig, volt részünk hóviharban, haragos szelekben, csodálatos napsütésben, egyszóval mindenben! Egy részletesebb úti-beszámoló itt következik.
Szükséges felszerelés, kivéve kaja
Első nap
(Abisko-Abiskojaure)
Vonatra ült a csapat négy tagja: Joel, Bruno (franciák), Michal és én (még volt egy idősebb svéd csávó, Sven de ő feladta második nap után, mondván hogy rossz az idő).
Abisko-nál leszállt a csapat és útra keltünk. A kezdet kicsit nehézkes volt. Mert ugye volt a hátizsák meg egy szánkó ami hordozta a plusz kaját meg a sátrat na meg egyéb felszerelést. És kicsit trükkös volt úgy húzni hogy ne csússzon le folyton és akadjon be minden második fába. De egy idő után belelendültünk és meneteltünk a kavargó hóesésben. Az út első része egy folyó mellett vezetett , majd egy befagyott tavon kellett átkelni. Eléggé végeláthatatlan tavacska volt: olyan 5-6 km hosszú. Az elején semmi gond nem akadt, de a vége felé már repedezett a jég alattunk, még ha síztünk is. Az is tetőzte a problémát hogy későn indultunk, és a tavon már sötétedett este 11 után. A trükkös rész az volt hogy 20 méterre voltunk a parttól, de látszott hogy ha egyenesen arra indulunk akkor beszakad a jég alattunk. Mindenesetre nem volt túl kellemes érzés, tudtam mit kellene tenni ez esetben, hisz millió túlélő show-t néztem, de akkor is... Szóval az volt a csel, hogy visszamentünk egy ideig, és ahol jónak ítéltük a jég minőségét ott kijutottunk a partra. Majd sátoroztunk a menedékháztól 200 méterre, aminek a neve Abiskojaure volt. Mert ugyebár még volt egy folyó amit át kellett volna szeljünk, de éjszaka nem vállaltuk be... Szóval éjjel 12-kor sátrat vertünk és mint a bunda úgy aludtunk.
Második nap
(Abiskojaure-Alesjaure)
A tegnapi bemelegítő táv után (12 km) mára kicsit több ígérkezett: mintegy 22 km. Fáradtságos nap volt, többnyire felfelé haladtunk, na meg vízszintesen. Fújt a szél: mintegy 15-20 km/s, havazott, és még néhol hóvihar is fogadott minket.
Háttérben Joel, élőtérben pedig jómagam
A késő délután folyamán elértük a következő menedékházat, ahol eszméletlen luxus fogadott. A helyi vezető valamilyen meleg cukros teás folyadékkal kínált meg ahogy beléptünk. Nagyon jól esett az egész nap gyaloglás után. Kb. 800 m magasan lehettünk. Volt itt minden, szauna, profin felszerelt konyha na meg bolt is. Hogy mik vannak!
A Csipet csapat plusz a menedékház vezetője
Harmadik nap
(Alesjaure-Tjäktja)
Kora reggel többször is arra ébredtem hogy a szél dobigálja a sátrunkat. Kegyetlenül havazott egész éjszaka, és erős, 25 m/s erősségű szél volt. A menedékház mellett vertünk tanyát. Megjegyzendő hogy a sátorhelyért fizetni kellett 130 koronát, ezáltal jogosult lettél használni a közös konyhát na meg a szaunát.
Panoráma
Az eredeti terv az lett volna hogy korán reggel útnak indulunk, de hát 11 óra lett belőle míg mindenki elkészült. Újabb nap, újabb menetelés! Kicsit úgy éreztem magam mint a légiósok a sivatagban. A következő megállóig kb. 15 km lehetett, aminek a neve Tjäktja volt. Hóvihar lepett meg, olyan erős széllel hogy alig lehetett haladni. Annyira megvakultunk hogy néhol a következő póznát sem láthattuk, ami 10 méterre lehetett. Eszméletlen hogy a svédeknél mennyire jól menő ágazat a turisztika! Joelnek például megment botja, és eléggé nehéz bot nélkül menni. Megkérdezte nem e tudnak valamit intézni... hát tudtak, másnapra lett neki majdnem vadi új, hozott valaki motoros szánon csekély 1000 koronáért egy párat.
Délután négyre megérkeztünk a célállomásunkhoz. Jól kiléptünk, semmi különösebb nem történt. Gyorsan bekaptunk valamit ebédre és ketten Michallal tova száguldottunk: el akartuk érni a következő kisebb menedékházat. Az ok egyszerű volt, már elegünk volt a sátorból és nem akartunk fizetni a szállásért. (~300 SEK/nap)
Az utolsó 4 km emelkedett jócskán. Főleg az utolsó 3-400 m volt idegőrlő, kicsit megszenvedtünk. Folyamatosa süppedtünk bele a méteres hóba. Persze látni se lehetett normálisan a hóvihartól. Megörültünk hogy csak mi leszünk a lakók éjszakára. A házikó 4x5 méter lehetett, de kényelmes, meleg és a szél ellen tökéletesen védett. Tüzet csiholtunk nagy nehezen, s örültünk az élet apró dolgainak. Mert csak olyankor lehet igazán értékelni amikor nélkülözik az ember. A tűzzel kicsit megszenvedtünk mert a fa nedves volt, de egy idő után sikerült. Hasítottunk, felvágtuk a fát s mindjárt jobb lett.
Volt asztal, tűzhely és nem aludtunk a földön! Eszményi...
Negyedik nap
(Tjäktja - Sälka)
Ma sikerült tisztázni hogy végül is milyen nap van ma. Nem csoda hisz tulajdonképpen kit is érdekel. Ma reggel csatlakoztak többiek is hozzánk, majd a reggeli teázás és szedelőzködés után útra keltünk. Meglepő módon ma egész nap napfényes szélcsendes idő volt. Többnyire ereszkedtünk, ami így első hallásra könnyűnek hangzik, de szánkóval együtt bonyolultabb volt a kelleténél. Ide oda ráncigál egyfolytában. Mert ugyebár könnyebb és néha gyorsabb, és az eredmény az egyensúlyvesztés. Magyarul seggre esel! De beleszoktunk és haladtunk. Utunk során találkoztunk kutyaszánokkal. Érdekes módon csendesek a kutyák, de amikor útra kelnek a pihenő után valami oltári nagy zajt csapnak. Valószínű nem tetszik nekik a dolog, vagy nem fizetik őket rendesen.
A hegyek elképesztőek: első nap hogy láthattuk őket. A fényképek beszédesebbek.
Michal húzza az igát
Pihenőt tartottunk útközben, és beszereztünk egy egy sört. A másik érdekesség hogy sikerült elvesztenem egy konzervet útközben, de egy aranyos svéd visszaadta. Hát nem kedves egy népség?!
Pár hét múlva bezárnak a menedékházak mert annyi víz keletkezik majd hogy elönti a völgyet.
Kis ebéd útközben a szikrázó napsütésben
A franciáktól érzelmes búcsút veszünk és sok sikert kívánunk nekik: ők haladnak tovább dél felé, mi meg megpróbáljuk elérni Nikkalouktát, ahonnan már buszozni lehet Kirunáig.
Az este folyamán kicsit elbarangoltunk, és megcsodáltuk a tájat, mely nem mindennapi élményt nyújtott. Sikerült lencsevégre kapni egy madarat aminek a neve Kirunnavaara, svédül. Innen kapta a nevét a bányászváros.
Alpesi hófajd
Hosszú expós kép az egyik menedékházban
Ötödik nap
(menedékház-Singi-Kebnekaise hotel - valamilyen kunyhó )
Terv szerint korán reggel útnak indultunk, több mint 30 km várt ránk, még az is lehet hogy 35. Következő ulticélunk Singi lévén. Többnyire ereszkedtünk, hamar el is értünk Singibe, mindössze két óra alatt. Fotózgattunk párat, vizet vettem, s újra a lovak közé csaptunk.
Mini kutyaszán
Ez az útszakasz igen érdekesnek bizonyult. Egész végig völgyben lefelé haladtunk, aminek köszönhetően gyorsan haladtunk, kevés izommunkával. Néha kattogtattunk és megcsodáltuk a természet eme szépségeit.
A táj mint olyan
Egy idő után hátszelet kaptunk, ami még jobban megkönnyítette a haladást. A hó kezdett elfogyni a lábunk alól, de szerencsére a befagyott folyón tudtunk ereszkedni tova. Trükkös és fárasztó kicsit a haladásnak eme formája. Kedves svéd nyugdíjasokkal találkoztunk az utunkon. Kebnekaise hotel volt a következő uticél. Elképesztő hogy micsoda luxus fogadott: vendéglő, bár, még trekking üzlet is volt. Ebédeltünk egy nagyot s kicsit megpihentünk. A nap folyamán még el akartunk érni egy kisebb menedékházat mely lejjebb van a folyó partján.
A völgy
Eddig már megvolt 20 km, még következett kb. 10. Én sílécekkel, Michal gyalog indult neki. Mivel már nagyon untam húzni a szánkót magam után, felpakoltam mindent a zsákomra, és így már sokkal kényelmesebb volt az utazás. Néhol már elolvadt a hó, néhol meg befagyott tavakon keltünk át. Összetalálkozunk egy rénszarvascsordával. Lehettek vagy ötvenen. Próbáltak legelészni meg eszegélni több kevesebb sikerrel.
Nemsoká elértük a menedékházat, ami tényleg nagyon spártai volt. Négy fal és egy tető alkotta, na meg két pad. Legalább valamennyi védelmet nyújtott. Életem leghidegebb éjszakája volt ez, lehetett vagy -3 C fok éjszaka, mert reggelre megfagyott a vizem.
Hatodik nap
(kunyhó - Nikkaloukta - Kiruna)
Kora hajnalban útra keltünk, sikerült kicsit rosszul betájolni magunkat, és máshol aludni mint terveztük. Ennek egyenes eredménye hogy messzebb voltunk Nikkalouktatól mint gondoltuk. Sprinteltünk is hogy elérjük a 9:45 buszt. A következő délután négykor indult volna. Beleadtunk apait anyait és sikerült! A következő probléma hogy nem volt elég pénzünk, de ez is orvosolva lett, a sofőr felengedett ingyen. Imádom néha ezt az országot!
Remélem a kedves olvasónak is alkalma lesz barangolni Lappföldön! Csak ajánlani tudom.
Update: Egy kis nyári kedvcsináló
itt meg
itt a második rész.
