Prague: the crossroad between east and west

I was waiting with big excitement to move to the historical city of Prague. But hearing so much about it and visiting a couple of times isn’t the same thing as actually living here. But it feels like home after only one month, thanks to the people and the amazing adventures.

Prague, Charles bridge and the castle in the background

Home

I was surprised by the fact that Europeans know quite a lot about Prague: amazing beer and good times, wonderful sites, historical monuments, and beautiful Czech girls. For me, all these things were obvious after the first few days. Although the first week I felt quite strange about several things: new country, new city, new room, new school, new people, new semester, new courses. I guess people never get used to moving, at least I couldn’t. Personally, I think you can find a home everywhere as long as you can integrate and accept the people.

Languages

During shopping, on the bus, in the climbing hall or simply on the street you bump into the Czech language continuously. As a foreigner, and not knowing any Slavonic language, the first days are a shock. How to differentiate the words from a flowing stream of jangle? A simple solution is to start to listen carefully, and take a language course. I was surprised to see how many common or very similar words we share (in both Hungarian and Romanian). Many people think that their English is horrible, although I think most of them are just shy. Maybe having not enough self confidence. But reality is the complete opposite! Most of the young people after the first few sentences are getting better and better! Especially after a few beers: language barriers are dismissed.

Prague's nightlife

I was amazed and sometimes shocked by the number of pubs in the city of stunning buildings and lovely old squares. The atmosphere is really amazing, especially if you’re a student and you are willing to have some dreamless nights. Visiting the “touristic” pubs and discos is a must, but you’ll know the real deal when you have a Czech friend who is willing to take you to some “normal” places. Being part of the Erasmus family is another possibility to have great adventures: partying at 100 m high above Prague - in the TV tower or in a bunker built during the cold war, meeting people from all over the world or just getting out from the city for some climbing and mountaineering. The possibilities are endless.

Never-ending story

Prague is on the To Do lists of many foreigners taking their holidays in Europe. Although getting around for just a few weeks or months is simply not enough. I guess a lifetime is too short to get around, be familiar and know every corner or pub in Prague. But it’s a good start to love, feel, experience this amazing city!

About the author:

Eng. Róbert Marc is pursuing his double MSc. at Czech Technical University Prague, studying space science and technology. He is a Hungarian from Romania, who lived and studied in five European countries so far. Being at the age of 24, he tries to experience as much as possible abroad.

(hopefully my article will be published somewhere, somehow :-) )

Első fejezet

Mint sokan tudjátok, már egy ideje kezdek külföldre kacsingatni, nem azért mert Erdélyországot meguntam volna, hanem mert szeretek utazni és más emberekkel megismerkedni, különböző kultúrákba belekóstolni. Egy ideje hegyeztem a fogam valami külföldi ösztöndíj lehetőségre, s most, íme meg is valósult. Gentből, Belgium flamand részéből írok, s itt is leszek egy jó ideig. Most mindenki maga döntse el hogy öt (5) hónap sok e vagy kevés.

A bogról szeretnék pár szót írni. Már régebb óta fontolóra vettem, hogy nekem is írnom kellene egy ilyen modern dolgot, nem egy klasszikus naplót, valami hasonlót, hanem valami olyasmit, ami sok emberhez eljut. Köszönhetően a modern technikai eszközöknek ma már ez sem egy nagydolog. Egy másik ok, amiért írok az, hogy az otthoniakat informáljam arról, hogy mik történnek velem a nagyvilágban. Na, jó, nem is olyan nagyvilág ez, de mindenképp más. Szóval ’update’, így is meglehet fogalmazni.

Na, jó ez kissé komolyra sikeredett... Talán nem kellene ennyire komolyan vennem (mosolygok).

Kezdjünk is akkor neki. Péntek reggel mindenki nagy örömére Kolozsváron FD(Reliability & Diagnosis) vizsgán vettünk részt, értsék ezt meg azok, akik sorstársaim voltak, ugye fiúk? A kedves-drága katedrafőnökünk próbálta meg ezt a csöppet sem könnyű feladatot magára vállalni. Hát nem volt egy könnyű feladat, hiszen a kurzus csöppet sem volt figyelemfelkeltő, ez a folyamatos honfoglalózás egyenes következménye. Akkor reggel, mindenki annak rendje és módja szerint kicsit be volt ’szarva’, hogy egy kis zaftos magyar jelzőt is használjak. Tudniillik, alig tanultunk rá. Pont. Itt nincs mit szépíteni a helyzetet. Alig lehetett másolni valamit, többnyire szecskáztunk. S arra kaptuk a jegyet. Na, igen, már ha meg lehetett volna nézni online, mert ugye nem lehetett. S itt kérem szépen, ahogy az egyik román évfolyamtársunk megjegyezte, ez jellemzi a kolozsvári Műszaki Egyetemet. A nemtörődömség.

A pénteki nap folyamán még összefutottam még pár ismerőssel, baráttal, hogy elköszönjek. Aztán indulás haza pakolni. Kicsit megijedtem mikor az ágyamon összegyűlt a sok ruha, és megpróbáltam betuszkolni a csöppet sem nagy bőröndömbe. Barátnőm is próbált segíteni, több-kevesebb sikerrel. :) Aztán röviden az útról két szót: volt ott minden, busz, repülő, megint busz, vonat és megint busz. Kicsit hosszúra nyúlt az utazás, kerek 24 óra lett belőle. A wizzair igazán indíthatna valami jó kis olcsó fapados járatot Kolozsvárról Brüsszelbe.

Minden jól alakult, nem veszett el a poggyász, nem zuhantunk le, nem estünk be a sínek alá, nem néztük el a végállomást, stb. Istvánnak kicsit új volt a repülés. Zuhanunk? NEEEEEEEEEEmmm (felelem), csak egy kis turbulencia. Való igaz, Budapestről egy óra 45 perc alatt Bruxelles –Charleroi reptéren voltunk, ami kicsit vicces, mert ez ténylegesen valami 50 km-re van Brüsszeltől. Kicsit elveszettek voltunk, de szerencsére összefutottunk egy flamand lánnyal, aki kitűnően beszélt angolul, s így szerencsésen megérkeztünk Gentbe. Daniel, aki már itt van másfél éve, már várt ránk, úgyhogy le volt zsírozva dolog.

Első meglepetés, mennyi kétkerekű, de mennyi, az örül, így aki maga is bicikli őrült, mint jómagam. Ez egy más világ. Itt az tűnik ki, aki gyalogol, lévén hogy mindenki magánházban lakik, s páran társasházban, elég nagyok a távolságok. A másik meglepő dolog hogy alulöltözöttek néha a belgák, 3 fokban szoknyába tekernek a fiatal lányok. Na, ezt nevezem, bármely székely megirigyelhetné.

A vasárnap azzal telik, hogy kicsit kimozdulunk a bentlakásból és turista módjára csatangolunk a városban. Előtte viszont ebédeltünk egy jót, s furát. A levest ezek a flamandok jól összemixelik, és akkor nem látod, hogy mit eszel és akkor talán még ízleni is fog. Na de irány a város. Fotózok párat, habár ködös az idő és szemerkél az eső, ámbár ez itt teljesen normális. Meglátogatjuk a belvárost, bemegyünk pár templomba, nézegetjük az érdekes utcákat, meglátogatjuk a helyi várat. Ami igen meglepő módon jó állapotba van, és több száz évre visszanyúlik az eredete. Szép és ijesztő. Ijesztőek a középkori vallató eszközök. De tényleg. Ezt most itt nem fogok megírni a gyengébb idegzetűekre való tekintettel.

Hétfő a sorbaállás napja. Na, ez igazán meglepő ugye? Számot kell húzni ahhoz, hogy bejuss valahova. A nemzetközi ügyeket intéző irodánál, a postán vagy éppen a bankban. Papír ügyintézéssel telt a nap, ide-oda rohangáltunk, új városképeket ismertünk meg. Lett hivatalos Ugent-es diákigazolványunk. Juhheee, így már egy csomó kedvezményben részesülünk. A legfontosabb a kaja: 7.5 euro helyett 4.2-ért tömheted tele a hasad. Jó nem?

Tegnap, azaz kedden, irány az iroda, bebuszozunk a város másik végébe, s jön a meglepetés. Jelenjünk meg csak szépen a professzor úr kurzusán, mert ragaszkodik hozzá, s jót fog tenni nekünk. Hát igen, ahogy Lenin mondta: Tanulj! Tanulj! Tanulj! (Hogy legyen mit elfelejteni – ezt én rakom hozzá). De hasznosan telt az a csekély három óra. Jól magyarázott, érthetően és angolul.

Nagyon kedvesek az itteni emberek, útbaigazítanak, ha kell, mindenki tud 2-3 nyelvet legálabb. Ami valljuk meg ritkaságszámba megy. Flamandul és franciául majd mindenki tud, angolul pedig mindenki, még az idősebbek is. Szép. Pont. Lenne mit tanulni tőlük ilyen téren is. Így hát felbátorodva mi is, azaz István meg én is, beiratkoztunk flamand kezdő nyelvkurzusra, aminek nagy részét az itteni egyetem fizeti. S na meg hogy trendinek mutatkozzunk, bicajt béreltünk, mert anélkül igen csak nehézkes a közlekedés. Meglepetés: vadi új járműveket kaptunk nem túl borsos összegért, hat hónapra.

És akkor irány a száguldás. Persze eltévedtünk térképpel a kezünkben, ami majdnem megfagyott, mert okosak révén, nem vittünk kesztyűt. Nice... :)) Spagetti volt vacsira, bemutattam a szakácstudományomat, ami tudniillik a véremben lakozik. István előtte találkozott a barátnőjével (de jó neki...), Daniel meg későig bent ült az irodában. Ja, igen, nem mondtam h ennél a Daniel fickónál alszunk mind ketten. Jó nem? J

Fárasztó nap után és két óra messzendzser után kidőltem, ennyi mára.