Lassan jön a karácsony. Mindjárt a nyakunkon van. Nem értem hogy az emberek minek költenek el fölöslegesen pénzt olyan dolgokra amik lehet hogy egyáltalán nem okoznak örömet, csak arra jó hogy azt higgyék tettek valami jót. Na persze. Német példa rá: minden német városban van Weinachstmarkt. Legyen szó kicsi vagy nagy városról. Egyre megy. Kimennek az emberek és isznak egy forralt-bort, meg esznek valami szar mézes tésztát, ami megjegyzem finom. De hát kulturális különbségek. Persze leszámítva a foci drukkereket akik egyfolytában énekelnek a piától a rekedt hangjukon.
Ámbár mindennapok... visszagondolva ahogy egyik jó ismerősöm jellemezte a jelenlegi helyzetet szép hazánkban: "az értékrendszer a fej tetején áll, a logikát, s gondolkodást rég elásták". Azt hiszem találó mondat... értelmezze ki-ki saját maga.
Csak hogy a szürke hétköznapok sűrűjéből kilássunk szükségünk van álmokra... (gyerekkori, felnőttkori). Ezen kapcsán eszembe jutott valami...
Mi az élet 4 szakasza (Mikulás szemszögből)?
1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás.
2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás.
3. Amikor te vagy a Mikulás.
4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás.
De van egy ötödik is, nemrég mondták el a nagy titkot: amikor már a Mikulás sem segít rajtad....
Szóval így.
Tettel? Már nehezebb... Ahogy gyakran hallom (egy meg nem nevezett személytől), a tettek számítanak igazán. Nem az amit mondasz... vagy szeretnél. Szerintem meg ez nem épp így van. Mindegyik cselekedeted kihat dolgokra. És vice-versa. Magad irányítasz, de akár mások is befolyásolhatnak. És forditva. De ne mélyedjünk nagyon bele, mert még lerekedünk.
Szóval zárójel a zárójelben, bezárva. ({}) Ott maradtam a gondolatommal hogy álmok. Szükséges jó vagy rossz, ki hogy éli meg. Fizikailag szükség van rá, alfa hullámok stb., de sokkal fontosabbá válnak életünk során, pszichológiai a szempontból. Kérdések amiket felteszünk ... hogyan-ok, miért-ek. És legtöbbször nem tudunk rájuk válaszolni.
Kergetjük az álmainkat mert hisszük hogy jobb lesz. Lehet jobb? Persze hogy igen, csak türelem kell hozzá meg kitartás. Amit sajnos fogyó eszköz. És néha belesétálunk a magunk alkotta verembe. Lehet hogy sárosak is leszünk, és alámerülünk ?!
Tegyük fel, van egy gyerekkori álma az embernek. Persze gyerekként sokkal könnyebb. Semmi bajunk, dolgunk. Vigyáznak ránk, tanítanak, szeretnek. Könnyű élet. Gyorsan telik, boldogan. De aztán felnövünk és szembenézünk az élet való realitásával. Pénz, pénz, pénz. Csak idézem Napóleont. A saját háborúnkhoz is kell belőle hogy kergethessük álmainkat. Minden tekintetben, legyen az magánélet, vagy szakma.
Tegyük fel mindig is érdekeltek olyan kérdések: hogy miért lettél, hogy került ide az emberiség, mi célja van a létnek, vannak rajtunk kívül más intelligens lények, és ha igen hol?
Idézek A.-tól: "bámulom az eget és azon gondolkodom vajon mik lehetnek ezek a fénylő pontok,
mi az? mit keres ott?, mit csinál? , mért van ott?, mit akar?, és mi lesz vele?
Na ja, az emberiség rengeteg kérdésre nem tudja a választ... Nem hogy a saját bolygónkkal kapcsolatban, de még az emberrel saját magával sem vagyunk teljes mértékben tisztában. Szóval kérdések amelyeket felteszünk saját magunknak... legyen szó akár a saját jövőnkről:
mi legyen: család - karrier - tanulás - munka - gyerek - pénz
És dönteni kell, bármennyire nehéz is. De erről szól a kaland: döntések tömkelegéről. Lenni vagy nem lenni? Elég semmitmondó, lenni kell és dönteni, tenni, menni előre. Lehetőleg kiegyensúlyozottan, mert csak úgy érdemes. Másképp egyik másik rovására megy. Keresni kell szüntelen....
De lassan letészem a lantot, nyugodjék... és zárom soraimat avval a gondolattal, hogy minden kedves olvasónak (határon innen és túl) kívánok egy örömteli karácsonyi ünnepet, szerettei és családja környezetében!
